Órákat kell várakozniuk a szabad ég alatt a rákos betegeknek Debrecenben
Az egyik önkormányzati képviselő szerint mindennapos probléma az onkológiai osztálynál.
Az egyik önkormányzati képviselő szerint mindennapos probléma az onkológiai osztálynál.
A legmagasabb pontszámot a nemzetközi biztonság és védelempolitika szakon kellett elérni.
Évek óta zajlanak a pénteken beharangozott nemzeti oltóanyaggyár előkészületei, a kutatókat a Debreceni Egyetem, a technológiát az ország egyetlen vakcinaüzeme, a Fluart Kft. adja. A cég elődjét offshore háttere miatt 2009-ben még élesen támadta a Fidesz, mára viszont ők is rájöttek, stratégiai érdekük, hogy saját forrásból tudják megoldani az oltóanyag előállítását. A tesztüzem már 2017-ben elindult, a koronavírus-járvány azonban mindent borított.
Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektetet arra, hogy az ott kifejlesztett technológiának minél több ipari szereplő is hasznosítani tudja a mindennapokban. Ennek eléréséhez egy külön bizottságot hoztak létre, melynek magyar tagja Ujvári Balázs, a Debreceni Egyetem adjunktusa, akivel Genfben beszélgettünk.
A kutatást és oktatást egyaránt szolgáló központi szolgáltató laboratórium hálózatot alakítottak ki uniós támogatással, csaknem egymilliárd forintból Szegeden és Debrecenben.
Mészáros Beatrix külön kitért a LIDL egyik reklámújságjára is, de írt az EZO TV-ről is. A szakdolgozat a GVH ügyeit tekinti át.
Kijött a QS World University Rankings új rangsora, és bőven vannak rajta magyar intézmények.
Tajvan külügyminisztériuma tiltakozását fejezte ki, amiért a magyar kormány közbenjárására a Debreceni Egyetem tajvani diákoknak megtiltotta, hogy Tajvan vagy Kínai Köztársaság név alatt vegyenek részt az International Food Day-en.
Vlagyimir Putyin után Matolcsy György is díszdoktor lett Debrecenben.
Putyin után a jegybankelnököt is kitüntették Debrecenben, az egyetem indoklása szerint Matolcsynak köszönhetjük a magyar gazdasági növekedési fordulatát, és 1 millió új munkahelyet.
Miután kiderült, hogy a Debreceni Egyetemen nem szerzett PhD-fokozatot, távoznia kellett XXII. kerületi állásából Daróczi Csilla szociálpedagógusnak, aki ellen vizsgálat indult az önkormányzatnál. Ugyanezen okból felmondott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, nem sokkal később mégis új állást kapott egy fővárosi fenntartású idősotthonban.
A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben az egyetem nem tudta megtartani a szokásos, kari diplomaosztókat a főépület díszudvarán, ezért döntöttek az intézet vezetői a szabadtéri rendezvény mellett. A hallgatók tömegesen regisztráltak - családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel közösen - az eseményre.
És további 15 milliárd forintot a Debreceni Egyetem.
Bár van miért reménykedni, jelenleg semmi biztosat nem lehet mondani arról, hogy bármilyen időjárás, vagy éghajlat érdemben lassítaná a koronavírus-járvány terjedését.
Az új koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szombattól előszűrik és elkülönítik a betegeket a sürgősségi ellátásban a Debreceni Egyetem betegellátó helyein - közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel.
A világhírű színész egy különleges előadás miatt jött Magyarországra.
Madrid és Erlangen mellett Debrecen felé is nyit a világ vezető mérnökképző egyeteme, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT).
A Debreceni Egyetemről eddig 58 professzor, az ELTE Természettudományi Karáról pedig 30 egyetemi tanár csatlakozott az állásfoglaláshoz.
Az eltérő véleménye miatt nyugdíjazzák, állítja a Debreceni Egyetem oktatója, Ádány Róza egészségügyi szakértő. A Putyinnak és Matolcsy Györgynek díszdoktori címet adó egyetemnek már volt gondja az övétől eltérő véleményekkel, világlátással.